A Portugál-rali első napja után Latvala és Hirvonen vezették a mezőnyt, mivel Loeb és Ogier lassítottak az utolsó szakasz célja előtt. A Ford pilótáin az eső segíthetett volna szombaton, és félig-meddig szerencséjük is volt, a második és a harmadik pálya területén volt némi csapadék éjjel, az első viszont száraz maradt.

Egyedül Ogier zárt problémamentes napot az élmezőnyből, nagyon közel került a futamgyőzelemhez

Ennek megfelelően Loeb és Ogier is alaposan elverték az elsőként induló Latvalát, illetve Hirvonen, még egy néhány másodpercbe kerülő hibával együtt is. A nagy négyes ezek után ismét tíz másodpercen belül állt egymáshoz képest. Az ötödik időt a pénteken négy defektet is beszedő, ezért alaposan visszaeső Petter Solberg érte el, ám egyelőre nem sok reménye volt a pontszerzésre. Hasnoló cipőben járt Østberg is, aki hiába előzte meg az említetteken kívül az öszes versenyzőt, hátránya ekkor már több mint fél perc volt a csütörtöki defekt és a pénteki váltótörés miatt.

A következő szakasz talaja valóban kapott egy kis esőt, ezért Latvala nem sok időt veszített az élen. A mögötte induló Hirvonen viszont defektet kapott, azonnal meg is állt kicserélni, a művelet rekordgyanús idő, kevesebb mint két perc alatt sikerült. Amint végeztek, indultak tovább, ám éppen az utánuk két perccel induló Loeb elé sikerült visszatérniük, aki teljes sebességgel ment - volna. A por miatt a franciának lassítania, sőt, megállnia kellett, végül fél percet kapott a szakaszt nyerő Solbergtől, és Ogiertől.

A beíróban rettentően dühös volt Loeb, neki is gurult Hirvonen autójának, ezzel is jelezve hogy nem nagyon tekinti sportszerűnek vetélytársa tettét. A finn azzal védekezett, hogy körülnézett, épp nem jött senki, és már ment is. Az igazság az, hogy nyilvánvalóan tudnia kellett hogy hol van Loeb, ha máshonnan nem, a csapatrádióból, mindenesetre Latvala és Ogier köszönték szépen, megszabadultak Loebtől, legalábbis egy időre biztosan.

A délelőtti utolsó gyorsaságin hármas Citroën-siker született, Ogier-Loeb-Solberg volt a befutó. A gyár 2-es számú pilótája ezzel átvette a vezetést Latvalától, Loeb fél, Hirvonen két perc hátrányban követte őket. A pénteken még szárnyaló Araújo lassabban tudott csak közlekedni, mivel problémák léptek fel a Mini motorjával kapcsolatban, ezért a mérnökök vissza vettek a teljesítményből. Emiatt Räikkönen nagyon megközelítette a még mindig az egymással viaskodó Wilson és Henning Solberg mögött, a hetedik helyen álló portugált.

Hirvonen először defektet kapott, majd a saját hibájából veszített még három percet

Délután a szokásos módon ismét ugyanazt a három gyorsaságit kellett teljesíteni. Az elsőn az élmezőnyben nem történt semmi különös, Ogier nyert egy kicsivel Loeb és Hirvonen előtt, Latvala már 8 másodpercet kapott. Ezúttal Araújo kapott defektet, s esett vissza a 11. helyre, majd később motorhiba miatt feladta a futamot.

Ahogy délelőtt, úgy délután is a második pálya tartogatta a drámát: Latvala Fiesta WRC-jében eltörött az egyik féltengely, ezért fél perc hártányt szenvedett a gyorsasági második felén, és számolnia kellett azzal, hogy az utolsó szakaszt is csak lassabban teljesítheti majd. Loeb mindent beleadott, és jobb időt futott Hirvonennél és Ogiernél, de az időközben újra pontszerző helyre feljövő Petter Solberg még nála is gyorsabb volt. Henning Solberget is elérte a defekt, pedig a többiek visszaesése miatt egész jó helyen állt az idősebik norvég.

Mivel Ogier előnye több mint fél perc volt Loeb és Hirvonen előtt, nem volt szándékában lassítani az utolsó szakaszon, ahogy pénteken, hanem minél nagyobb fórral szeretett volna visszatérni a szervizparkba. Ennek megfelőlen nagyon jó időt futott, Loeb mögötte, míg a Ford pilótáit még az ág is húzta: Latvala az említett műszaki hiba miatt csak vánszorgott, Hirvonen meg eltrafált egy követ, emiatt ő is lelassult, a gyorsaságit végül Petter Solberg nyerte.

Összetettben Ogier előnye 37,6 másodperc Loeb előtt, ez pedig normál körülmények között behozhatatlan a vasárnapra maradt négy szakaszon. Ezt Loeb is tudja, így alighanem arra készül, hogy a három pluszpontra menő Power Stage-en legyen majd az első. Latvala a harmadik, de hátránya már óriási a Citroënek előtt, saját csapattársát pedig Wilson is megelőzte. Henning Solberg a hatodik, mögötte Räikkönen és Villagra állnak. Petter Solberg jó napot zárt, a 9. pozícióig tudott feljönni, vasárnap még kettővel szeretne előbbre lépni. A tizedik hely sokáig Al Quassimié volt, ám ő az egyik pályán kiütötte autója alól a futóművet és kiesett, így Kuipers jutott az utolsó pontszerző helyre.

A PWRC-sek között továbbra is Paddon vezet, Gröndal felborult, illetve a kategóriából többen is kiállni kényszerültek. A második helyen így Guerra, a harmadikon Ketomaki áll.

Hozza Svédországi formáját Räikkönen, megbízhatóan autózik a hetedik helyen

A tabella élén a négy gyári autó továbbra is külön ligában játszik, kaphatnak defektet, törhet el a féltengelyük, sőt, akár egymást is akadályozhatják, az első négy helyen alighanem ők végeznek vasárnap. Az utolsó, 31,04 km hosszú tévés szakasz 14:28-kor kezdődik.

A Portugál-rali állása a második nap után:

1. Ogier/Ingrassia Citroën DS3 WRC 2:59:30,2
2. Loeb/Elena Citroën DS3 WRC +37,6
3. Latvala/Anttila Ford Fiesta RS WRC +4:14,6
4. Wilson/Martin Ford Fiesta RS WRC +5:26,8
5. Hirvonen/Lehtinen Ford Fiesta RS WRC +5:32,5
6. H. Solberg/Minor Ford Fiesta RS WRC +7:46,4
7. Räikkönen/Lindström Citroën DS3 WRC +8:55,2
8. Villagra/Diaz Ford Fiesta RS WRC +9:10,0
9. P. Solberg/Patterson
Citroën DS3 WRC +11:27,1
10. Kuipers/Miclotte
Ford Fiesta RS WRC +13:07,9

PWRC:

1. Paddon/Kennard Subaru Impreza WRX STi
3:13:37,0
2. Guerra/Rozada Mitsubishi Lancer Evo X
+6:35,8
3. Ketomaki/Risberg Mitsubishi Lancer Evo X
+9:23,5