Ifj. Tóth János és a Peugeot kapcsolata nagyon hosszú ideje tart, a pilóta 2001-ben versenyzett először az oroszlános márkával, akkor a legendás 206 WRC-vel.

A Peugeot 207 S2000 immár 300 LE-s

A 11. közös szezonnak az utóbbi években megszokott autóval (207 S2000), és navigátorral (Tagai Róbert) vág neki Janika. A Peugeot 207 S2000 kissé háttérben van a vetélytársaihoz képest, mivel a rali-vb-n nem indulnak, az azonos cégcsoporthoz tartozó Citroën miatt. Más sorozatokban viszont igen sikeres a kocsi, melyet folyamatosan fejlesztenek. 2011-re ifj. Tóthék autója is megújult, megkapta a legújabb alkatrészeket, melynek köszönhetően immár 300 LE-s a motorja, és több egyéb módosítás is történt a kocsin.

A páros 2011-ben rajthoz áll az összes hazai futamon, és nem titkolt céljuk a pilóta nyolcadik, a navigátor első abszolút bajnoki címének megszerzése. Mivel legalább három másik S2000-es autó lesz a mezőnyben, illetve az N4-es autók is nagyon erősek, elég sok ismeretlen van a képletben. Az előzetes számolgatások szerint az első három ralin a gyors pályák miatt a turbós autók lehetnek előnyben, az utolsó hármon pedig az S2000-esek, de ez szigorúan csak találgatás.

Az Eger-ralira egy hosszabb teszttel készültek ifj. Tóthék, ahol viszonylag gyorsan sikerült a közel fél éves kihagyás után visszaszokni az autóba, és megtalálni a megfelelő beállításokat a hétvégi szezonnyitóra.

A sajtótéjékoztatón ifj. Tóth egy RCZ volánja mögött megmutatta, hogy íven is tud autózni